Budapest .2015. július . 2.
A cím mit takar ? Azt szeretném bővebben , kifejteni . Tehát nem minden az aminek látszik . Igen, de erre csak később jövünk rá . Mi ilyen késő érő típus vagyunk . Többes számban azért beszélek , mert vagyunk ilyenek , többen is . Sok felfogású ember van . Egyformák nem vagyunk ..Nem is lehetünk . Alaptermészetünket , vagy örököljük , vagy a családba látottak alapján alakul ki bennünk A második a jellemzőbb .Van olyan hogy egy ember társunktól sokat , vagy legalább is többet várunk , mint amit kapunk . Először talán meg is kapjuk, amit vártunk . Később úgy érezzük, hogy az idő múlásával , kevesebbet kapunk , mint a korábbi időben .Lehet , hogy nem kevesebb , csak mi éreztük úgy , mert amit vártunk, az több volt , mint ami kaptunk .A jel arra utalt , hogy ő ki akar hátrálni már , .Az is lehet , hogy ráunt a mentor szerepre . Erre mi , akik feláldozni akarjuk magunkat , mert ilyen a természetünk .Mindig csak adni . És ha nem kapjuk meg azt a szeretetet, amit vártunk , azt gondoljuk , hogy érzéseink változtak meg .Azért gondoljuk azt hogy másképp szeretjük azt a másik félt .Menekülünk a csalódás elöl .Nem akarunk megint a vesztesek lenni . Úgy érezzük így mi vagyunk a nyertesek . Pedig csak mi hisszük , hogy nyertünk . Ismét elvesztettünk egy csatát .Mi az örök vesztesek .Pedig igazán , most úgy éreztük , nem mi voltunk a hunyók .Így ami fénylik az csupán csak értéktelen bizsu boldogok nem leszünk soha . Nem annak születtünk .mi vagyunk az örök vesztesek..Miért kell nekünk a világ baját , magunkra vállalni Hiszen több millió ember él a földön . Ebből a sok világot megváltani akaró, de nem tudó embert , tanítsák meg arra , hogy nem így kell élni . Ők vannak többen ,Meg tudják győzni , vagy úgy jóban hangzik , hogy letudják győzni a kisebbséget .